2016. március 5., szombat

Part 2



Ma esős idő volt, szóval egész nap a szobádban maradtál.

Egész nap figyeltelek, és mosolyogtam.

Megint egyedül voltál, ezért melléd ültem. Tudom, hogy nem látsz, de remélem érzed, hogy veled vagyok. Az ujjaimmal játszottam a hajaddal. Nem hiszem, hogy észrevetted. Bár észrevetted volna. Tartottam a kezed, és édes dolgokat suttogtam a füledbe. Még most is tudom, hogy nem vettél észre, de ez rendben van. Addig, amég megvannak az emlékeim, ahogy tartalak, jól leszek. Nézted a műsoraid, és filmeid, emberekről mint te. Nevettél, és én is nevettem. Mosolyogtál, és én is mosolyogtam. El akadt a lélegzeted. Utánoztam az arcod, és az érzéseid, mert én nem érezhetem.

Azt kívánom, bár érezhetném. Nem tudom, hogy ti emberek, hogy éreztek bármi iránt. Nem értem a humorotokat. Nem értem az empátiátokat. Nem teljesen értem. Fejtörést okoz nekem. Ahonnan én jövök, nincs szükségünk ilyen dolgokra. Amire szükségünk van, az a kéj, a szerelem és a vágy. A te fajtád, nem élne ott túl. Az nem lenne természetes neked. De örülök, hogy itt vagyok a felszíni világban, veled.

Este volt, lementél a földszintre, megkérdezni a szüleidet valamiről. Én fennt maradtam a szobádban, rád várva. De nem jöttél vissza. Kiabálást, és sikítást hallottam, és az ajtó csukódását. Még mindig vártam, de sok idő eltelt. És te nem jöttél vissza. Hol voltál? Ki mentem a sötétbe, elvegyülni. Kerestem az illatod, de nem találtalak. Körbe-körbe sétáltam, elveszve. Nem értem a te világod. Még tovább kerestelek, és végre megtaláltalak. Egy helyen, ami tele volt kétségbeeséssel, füsttel és rossz emberekkel. Egyedül ültél a sarokban, valamit ittál. Benéztem az ablakon, remélve, hogy kijössz. Vártam rád, ahogy ez előtt. De te megint nem jöttél. Néhány ember, odament hozzád, és udvariasságot színleltél, láttam az arcodon. Megérintették a vállad. Bántottak téged. Az én kis emberemet.

Bementem a helyre. Az emberek, rettegéssel néztek rám, ahogy a falnak dobtam őket. Bántottam őket, ahogy ők bántottak téged. És a legjobb rész ebben, hogy táplálkozni tudtam a lelkükből. Egy démonnak is szüksége van ételre, természetesen. Elvettem tőlük, gyengék lettek. Tudom, hogy mennyire nem szereted a gyilkolást. Ezért életben hagyom őket. Most.

Rám néztél, megdörzsölted a szemed, és remegtél félelmedben. Ne aggódj, kis emberem. Minen rendben van. Halványan rád mosolyogtam, és kisétáltam. Észrevehetetlenné váltam, ahogy mindig is. Ki jöttél, futva, körbenéztél. Melletted álltam, megbizonyosodva, hogy biztonságban vagy. A szüleid elmentek, ahogy általában. Sóhajtottál, megkönnyebbültél, és felmentél a szobádba, hogy le feküdj az ágyadra. Írtál valamit a naplódba, majd amikor befejezted, hangosan felolvastad.

Rólam írtál, Angyalom. Azt mondtad, féltél tőlem, de mégis mennyire hálás vagy, hogy megmentettelek. Nincs mit, Édesem. Meg foglak védeni, ameddig csak tudlak. Végülis, az én kis emberem vagy.


Szeretlek.

---------------------------------------

Itt is lenne a második rész. :)
Jó olvasást! xxx

6 megjegyzés:

  1. Sziia!
    Imádooom!
    Ilyet még nem olvastam szóval sok taps az írónak és neked hogy ilyen jól fordítasz. :)
    Köszönöm hogy kiraktál.
    Siess a kövivel!
    xoxo.

    VálaszTörlés
  2. Szia!:)
    Örülök, hogy tetszik. :) Köszönöm, nagyon édes vagy.
    Sietek :) xxx

    VálaszTörlés
  3. Szia!!Egyszerűen imádom és ahogy azt előttm is írták.Taps az írónak és neked is.Várom a kövit:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) aranyos vagy, sietek. xxx

      Törlés
  4. Szia!
    Nagyon tetszik a story. Még soha nem olvastam ehhez hasonlót. Örülök,hogy elkezdted fordítani^^ Kiváncsian várom a kövit!:)
    Xx,Am.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen, szerintem is nagyon jó. :) Örülök, hogy örülsz. :)
      xxx

      Törlés