Part 9

Sziasztok!

Itt az új rész, remélem tetszeni fog. :)

Elnézést a sok késésért. xxx

Jó olvasást! x

Szótlanúl néztél rám.

Úgy néztél rám, mintha mondtam volna valami rosszat.

Beletúrtál a hajadba, és sóhajtottál.

„Miért vagy, egyátalán itt?“ Kérdezted, végül. Lenéztem rád, és sóhajtottam. „.. Nem vagyok biztos benne, hogy miért vagyok itt. De örülök, hogy itt vagyok. Csak arra emlékszem, hogy a te világod csodálatos. Fiatal voltam. Azzal nem voltam tisztában, hogy milyen ítélkező és kegyetlen a világ az emberekhez. Szóval idejöttem, és kóboroltam. Senki sem vett észre, és sokat a sötétben maradtam. De az emberek dühhel és félelemmel teli nézéseket küldtek felém, ha megláttak. Nem értettem, akkor. Nem voltam hozzászokva az emberekhez, akik nem szörnyek. Úgy éreztem nem látnak szívesen a földön. Szomorú voltam. Nem hittem, hogy készen állok itt lenni, de aztán megláttalak téged.“

„Emlékszem, hogy csak bámultalak, miközben ültél a fa alatt. Nem láttam senkit aki gyönyörűbb lenne nálad. Még most sem. Nincs senki, aki olyan mint te, Hercegnő. Oda akartam menni hozzád, és csak szeretni téged, de rájöttem, hogy az emberek hamar ijednek meg. Szóval a sötétben maradtam, és csak figyeltelek. Minden nap végig néztem, ahogy ugyan az a fa alatt ülsz, és olvasol. Mindig egyedül voltál, nem voltál veled barátok. De én ott voltam. Én voltam a barátod. Néha én is ott ültem veled, csak nem vettél észre. Csak figyeltelek, és azon gondolkoztam milyen gyönyörű is vagy, valójában. Aztán eldöntöttem, hogy mindenhova követni foglak, és meg foglak védeni. Az én kis Emberem vagy, és sosem foglak elengedni.“ Mondtam. Rád néztem, és te elnéztél, a szemedbe könnyek gyűltek, egy perc alatt. Ne sírj Gyöngyörű.. Letöröltem a könnyeid, és átölteltelek. Ez minden amit akartam. Csak azt akartam, hogy tudd, törődöm veled, és most tudod. Csak ne legyél szomorú..

„Sosem voltam egyedül..“ Mondtad, eltakarva az arcod. Sírtál. „Sosem voltam egyedül, itt voltál nekem, egész idő alatt.“ Mondtad, zokogva. Fájt, hogy sírni látlak.. Nem akarom, hogy szomorú légy. Legyél boldog. Kérlek, legyél boldog. A törékeny csípőd köré fontam a karom, és csak tartottalak, amég sírtál. Én Leszek az, akinek bármikor sírhatsz a vállán.

Te is átöleltél, és csak szorosan tartottuk egymást.. A tükörbe néztem. És most az egyszer, nem egy lányt és egy szörnyet láttam a tükörben. Egy párt láttam, mint a filmekben. Mint ahogy mindig is akartam. Mondtam, hogy valaha mi is ilyenek leszünk, Hercegnő.

Abbahagytad a sírást, egy idő után és rám néztél, szipogva. „Kérlek, sose hagyj magamra.“ Mondtad. A hangod néha elcsuklott. Rád néztem, megnyugtatóan. „Sosem foglak elhagyni. Az én kis Emberem vagy, örökké.“